Moneyvlog | Legújabb podcast vendégünk Jutasi Zoltán, a NAVIGATOR Investments Igazgatóságának elnöke volt, akivel többek közt arról beszélgettünk, hogy hogyan lehet sikeres, de a generációváltás nehézségeivel megküzdő cégeket akvirálni egy olyan cégcsoportba, mint a NAVIGATOR, hogy hogyan segítenek más cégeknek a tőzsdére lépésben, és még azt is megtudtuk, hogy mi az a Brunnbauer szelep.
A podcast a NAVIGATOR tőzsdei sztorijáról, amit nem érdemes kihagyni! Köszönjük a meghívást!
A podcast a NAVIGATOR tőzsdei sztorijáról, amit nem érdemes kihagyni
A beszélgetésben szó esik arról, hogyan építette fel a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett NAVIGATOR a mai struktúráját, miként működik középvállalatként több mint 110 kollégával hat helyszínen, kik a befektetői, a vevői és hogyan porlasztja a kockázatokat 200+ ügyfél mellett? Ezen felül kiderül, milyen iparági trendekre érdemes figyelnie az ipar iránt érdeklődő befektetőknek, és miként támogathatja a digitalizáció és a mesterséges intelligencia a területen működő vállalatok fejlődését.