Ünnepélyes kereskedésindító csengetés jelezte a Budapesti Értéktőzsdén az Épduferr tőzsdére lépését. A társaság tőzsdei bevezetését céltudatos építkezés előzte meg, amelynek során a BÉT számos, a tőzsdei megjelenést, valamint a nyilvános működést segítő szolgáltatását igénybe vették.
Szimbolikus csengetést követően debütáltak az Épduferr részvényei a Budapesti Értéktőzsde középvállalati igényekre szabott Xtend piacán. A csengetési ceremónián Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója, Palkovics Milán, az Épduferr igazgatóságának elnöke, Jutasi Zoltán, a NAVIGATOR Investments Zrt. vezérigazgatója, valamint Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója vett részt a rendezvényen.
A társaság 50 millió darab törzsrészvénye 2021 végén került bevezetésre a BÉT Xtend platformján. A társaság ezt követően sikeres zártkörű alaptőke-emelést hajtott végre, amelynek során közel 1 milliárd forint értékben vont be friss tőkét. Az alaptőke-emelés keretein belül egyúttal 19 891 078 darab, egyenként 10 forint névértékű törzsrészvény kibocsátására is sor került.
A hazai tulajdonú Épduferr 2004-es alapítása óta Dunaújváros és térségének jelentős építőipari szereplőjévé vált széleskörű szakértelmének és átgondolt üzleti stratégiájának köszönhetően. A generálkivitelezői és fővállalkozói tevékenységet egyaránt folytató vállalat építőanyag- és acélkereskedelmi, valamit acélfeldolgozási üzletágakkal is rendelkezik. A jövőbeni tervek középpontjában a nemzetközi piacok meghódítása áll, amelyhez a tőzsdei megjelenés is nagymértékben hozzájárulhat.
A társaság szisztematikus építkezéssel haladt a BÉT Xtend piac felé, amelynek során a Budapesti Értéktőzsde középvállalati szolgáltatáspalettáját is igénybe vette. A tőzsdei jelenlét megalapozásához a társaság sikeresen igényelt támogatást a tőzsdei megjelenés finanszírozását segítő, valamint tanácsadói szolgáltatást biztosító Mentor Program keretein belül. 2021-ben a hazai középvállalati sikertörténeteket prezentáló BÉT50 kiadványban is megjelent, majd a BÉT zártkörű tőkeági tranzakciókat elősegítő eseményén, a BÉT Xmatch-en is bemutatkozott a befektetők előtt.
,,Remek lehetőséget teremtett a BÉT az Xtend kategória létrehozásával olyan Társaságok számára, mint például az Épduferr Nyrt. Az Xtend bevezetéssel az Épduferr számára elérhetővé vált egy gyors megjelenés a BÉT új piacán – élvezve ennek hasznos előnyeit. Ilyen, számunkra fontos előnye a tőzsdei jelenlétnek, hogy a piaci körülményekhez képest előnyösebb feltételekkel segíti Társaságunkat forráshoz jutni, valamint az, hogy a jelenlegi és leendő megrendelőinknél a tőzsdei jelenlét által megkövetelt transzparencia – mely fontos tényező a multinacionális és nagyvállalati partnereknél – akár versenyelőnyhöz segítheti Társaságunkat, hogy csak kettőt említsek. Tavaly decemberben sikerült végrehajtanunk egy majdnem 1 milliárd forintos tőkeemelést. Ennek eredményeképpen meg tudjuk valósítani a diverzifikáltabb működésünket, mely hosszú távon stabilabb működést biztosít számunkra az új üzletágak elindításával. Rövidtávú terveink között szerepel további forrásbevonások vizsgálata és a Standard kategóriába való feljutás. Ezúton is szeretnénk megköszönni a Budapesti Értéktőzsde BÉT Xtend piacra történő bevezetésünkhöz nyújtott támogatását, és a Széchenyi Alapok részvételét a zárt körben történt tőkeemelésben.”
– mondta el a tőzsdére lépés kapcsán Palkovics Milán, az Épduferr igazgatóságának elnöke.
,,Az Épduferr személyében ismét egy olyan társaságot köszönthetünk a BÉT Xtend platformon, amely a BÉT által kialakított úton haladva, a középvállalati szolgáltatáspalettánk több kezdeményezését is igénybe véve hajtotta végre a tőzsdére lépést – mindez egyrészt remek visszajelzés számunkra a piacfejlesztési törekvéseink hatékonyságát illetően, másrészt motivációként szolgálhat a további, tőzsdei megjelenést fontolgató középvállalat számára is. Meggyőződésem, hogy a tőzsdei jelenlét jelentősen támogatni fogja a társaság növekedési terveinek megvalósítását, illetve nemzetközi ambícióinak kiteljesedését – ezúton gratulálnék a bevezetés minden résztvevőjének!”
– tette hozzá Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.
Jutasi Zoltán, NAVIGATOR Investments Zrt. vezérigazgatója:
,,Újabb sikeres projekttel sikerült alátámasztani azt a meggyőződésünket, hogy van mit keresniük a magyar kkv-knak a BÉT Xtend piacán. Büszkeséggel tölt el, hogy az Épduferr Nyrt. a NAVIGATOR Investments Zrt. tőkepiaci csapatát választotta kijelölt tanácsadónak a BÉT Xtend piaci megjelenéséhez és a kapcsolódó tőkeemeléshez. Egy ilyen projekt komoly terhelést jelent mind az ügyfél, mind pedig a tanácsadók számára, hiszen a több, mint fél éves folyamat alatt a tőzsdére kerülő vállalkozásnak nemcsak a technikai feltételeket kell teljesítenie, hanem jelentős, a napi működést is érintő változásokat kell eszközölnie a vállalat életében. Azzal, hogy az Épduferr sikeresen vette az akadályokat – Xtend bevezetés, közel 1 milliárd forintos tőkeemelés – belépett egy olyan klubba, ahol nem csak a lehetőségek, de az elvárások is magasabbak.”
,,Az Épduferr példája bizonyítja, hogy az építőiparban is lehet stabil, átlátható, jelentős értéknövekedést kínáló befektetési lehetőséget találni. Örülünk, hogy a mostani tőzsdei bevezetéssel és a Széchenyi Alapok hozzájárulásával az Épduferr az eddigieknél is ígéretesebb projektekbe vághat bele itthon és külföldön, hozzájárulva ezzel a magyar gazdaság sikeréhez.”
– jelentette ki Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója.
A sajtóközlemény ide kattintva érhető el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.