Valamivel több mint félmilliárd forintért a Synergon Nyrt. megvásárolja az informatikai outsourcinggal foglalkozó NAVIGATOR Informatikai Zrt.-t. A 220 millió forintos saját tőkéjű cégért részben kötelezettségátvállalással fizet a tőzsdei társaság. A mintegy 200 ügyfelet kiszolgáló vállalkozás a Synergon-menedzsment várakozásai szerint mintegy másfél milliárd forinttal növeli majd a cégcsoport árbevételét és 450 millió forinttal az EBITDA-eredményt. A társaság a fél éve végrehajtott akvizíciósorozatától is hasonló számokat remélt, a Dataworld-tranzakciók névre keresztelt, 1,9 milliárd forint értékű bevásárlástól a Synergon 3 milliárdos árbevétel- és 400-450 milliós EBITDA-növekményt várt ez évre. Ha a várakozások igaznak bizonyulnak, akkor a cég árbevétele − a “régi” csoporttagok teljesítményének változatlanságát feltételezve − a tavalyi 6,8 milliárd után idén valamivel meghaladhatja a tízmilliárd forintot, a 2012-ben épp hogy pluszos EBITDA pedig 750 millió forint közelébe kúszhat. Jutasi Zoltán vezérigazgató tavaly a lapunknak adott interjúban elmondta, a válságnak köszönhetően viszonylag olcsón, 3-4-szeres EBITDA-szorzón lehet mostanában informatikai vállalkozást vásárolni Magyarországon. A 750 millió forintos EBITDA-eredmény részvényenként 80 forintot jelent, így a sáv felső szélével számolva is csak 320 forint alatt lenne olcsónak mondható a tőzsdén jelenleg 380 forint felett forgó részvény.

Az eredeti cikk itt olvasható: Napi.hu