Sajtóközlemény: Stratégiai partnerség és újabb felvásárlás
Együttműködik a NAVIGATOR és a Component Group
Stratégiai szintű partneri együttműködés jött létre a NAVIGATOR Csoport és a BÉT 50 vállalatok közé tartozó Component Group között a piaci lehetőségeik jobb kihasználása érdekében, mely újabb fontos lépés az innovatív ipari technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság növekedési céljainak megvalósításában.
A Component Holding Kft. zártkörű tőkeemeléssel 10% feletti tulajdonrészt szerez a NAVIGATOR Investments Nyrt.-ben, a NAVIGATOR Julius-Globe tagvállalata pedig megvásárolta a Component CNC gyártórészlegét. A NAVIGATOR a július 3-án záruló jegyzés során összesen 520 millió Forint friss tőkét vont be 6,5 millió darab új, egyenként 10 forint névértékű részvény 80,- Forintos árfolyamon történő kibocsátásával.

Kisszériás alkatrészek és professzionális irányítástechnikai műszerek
A Component Kft. CNC megmunkálással foglalkozó martonvásári üzletágának akvizíciójával a NAVIGATOR további értékes egyedi, illetve kisszériás alkatrészgyártó üzleti tevékenységet, kiemelkedő tudású szakemberállományt, gépparkot és új megrendelői kapcsolatokat is biztosít további bővüléséhez. A Component Csoport a jövőben a saját termékei fémalkatrész-gyártásához a NAVIGATOR Csoport kapacitásait veszi igénybe.
Az alkatrészgyártás mellett a Felek további területeken is együttműködnek a jövőben, melynek alapja, hogy a Component Csoport folyamatosan bővülő termékkörében megtalálhatóak különböző szabályozó szelepek, professzionális irányítástechnikai műszerek és ipari gépészeti szerelvények, szivattyúk is, melyek vezérléstechnika tekintetében kiválóan illeszkednek a NAVIGATOR tagvállalat Brunnbauer-Budapest Szerelvénygyártó Kft. meglévő portfóliójához.
Kimagasló eredmények az ipari szelepek gyártásában
A kezdetben kereskedelmi profilú, 100%-ban magyar tulajdonban lévő Component cégcsoport napjainkra mérnöki szolgáltató vállalattá vált, és kulcsfontosságú szereplője a magyarországi ipari folyamatirányítási szektornak, valamint az ipari szelepek vezérlése terén rendelkezik jelentős referenciákkal. A megállapodásnak megfelelően a jövőben a Component Csoport a Brunnbauer-Budapest Kft. szelepeit is forgalmazza a piacain, a Brunnbauer-Budapest pedig ennek megfelelően Component vezérléseket is kínál a szelepeihez.

Régiós terjeszkedés
A Component Csoport jelentős régiós disztribútor, első külföldi leányvállalatát 2023-ban alapították Csehországban, mely olaj-, gáz- és vegyipari folyamatirányítási műszerek és eszközök kereskedelmével foglalkozik a cseh és szlovák piacokon. Az innovatív iparágakban történő magas színvonalú megoldások és üzleti kapcsolatok hatékonyan támogathatják a NAVIGATOR Csoport régiós terjeszkedési céljait.
Egyre több nagybefektető a NAVIGATOR-ban
Nagy Dániel, a Component Csoport ügyvezetője igazgatósági tagként csatlakozik a NAVIGATOR Investments Nyrt.-hez. Így már két tapasztalt menedzser – Sóvári Olivér mellett Nagy Dániel – támogatja a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett ipari-tech csoport döntéshozatalát nagybefektetőként.

Az együttműködés kapcsán Jutasi Zoltán, a NAVIGATOR Investments Nyrt. igazgatóságának elnöke, a NAVIGATOR Csoport alapítója kiemelte:
„Örömmel tölt el, hogy egy ilyen jelentős iparági szereplő, mint a Component Csoport Nagy Dániel vezetésével bizalmat szavazott a NAVIGATOR tőzsdei növekedési sztorijának. A Julius- Globe csapatával egyeztetve biztos vagyok benne, hogy a legújabb gyártóegységünk jelentős mértékben képes lesz hozzájárulni a NAVIGATOR eredményességéhez, miközben a Brunnbauer-Budapest számára is hatalmas lehetőséget jelent a Component-tel létrejött együttműködés – amely gyakorlatilag új dimenzióba helyezi a szűk két hónappal ezelőtt bejelentett Brunnbauer tranzakciót. Köszönöm a Component bizalmát és a projektben résztvevő kollégák munkáját!”

„A NAVIGATOR és a Component Csoport tevékenysége remekül kiegészítik egymást. Ameddig mi a kereskedelemre, vezető régiós disztribútori szerepünk további erősítésére fókuszálunk, addig a NAVIGATOR a gyártásban, illetve az ahhoz kapcsolódó K+F megoldások szállításában erős. Egymást támogatva a jövőben a lehető leginkább tudunk majd az erősségeinkre koncentrálni.”
– nyilatkozta Nagy Dániel, a Component Group ügyvezetője.
Megjelent a NAVIGATOR 2024-es éves jelentése
Tovább halad kitűzött céljai felé a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett ipari holding - a jelentés a gombra kattintva teljes terjedelmében olvasható, letölthető.
Trend FM: Stratégiai partnerség és felvásárlás: összefog a NAVIGATOR és a Component Group
Stratégiai szintű partneri együttműködés jött létre a Navigator Csoport és a BÉT 50 vállalatok közé tartozó Component Group között a piaci lehetőségeik jobb kihasználása érdekében, mely újabb fontos lépés az innovatív ipari technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság növekedési céljainak megvalósításában.
Portfolio: Felvásárlás és tőkeemelés a Navigatornál
A Navigator Investments bejelentette, hogy leányvállalata adásvételi szerződést írt alá a Component Kereskedelmi Kft.-vel a Component martonvásári telephelyén működő CNC üzletág felvásárlásáról. A tőzsdén jegyzett Navigator továbbá azt is bejelentette, hogy tőkeemelést hajt végre.
ProfitLine: Stratégiai partnerség és újabb felvásárlás - együttműködik a NAVIGATOR és a Component Group!
Stratégiai szintű partneri együttműködés jött létre a NAVIGATOR Csoport és a BÉT 50 vállalatok közé tartozó Component Group között a piaci lehetőségeik jobb kihasználása érdekében, mely újabb fontos lépés az innovatív ipari technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő tőzsdei társaság növekedési céljainak megvalósításában.