Széchenyi 2020

Dr. Bencze Miklós

Miklós a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán szerzett diplomát 1993-ban, majd a közgazdaságtudományi karon MBA képesítést 2001-ben. 20 évet dolgozott a közlekedési szektor nagyvállalatainál (Malév, Hungarocontrol, Magyar Közút) melyből több, mint egy évtizedet felső vezetőként. 2000-ben alapította saját menedzsment tanácsadó cégét, melynek fókuszában a hazai KKV szektor hatékonyságnövelése állt. Bő 35 éves munkatapasztalata a vállalatvezetésen, stratégai és operatív menedzsmenten túl kiterjed a befektetési tranzakciók előkészítésére és végrehajtására.

A több ezer főt foglalkoztató társaságok igazgatójaként és vezérigazgató helyetteseként olyan területek tartoztak az irányítása alá, mint az igazgatás, jog, HR, IT, nemzetközi-, iparági-, kormányzati- és részvényesi kapcsolatok, stratégia, leányvállalatok, kommunikáció, szóvivői feladatok, minőségbiztosítás, környezetvédelem, biztonság, szervezetfejlesztés és kiemelt projektek.

Nagyvállalati- és KKV vezetői, valamint tanácsadói és tranzakciós tapasztalatai együttesen segítik a NAVIGATOR és ügyfelei sikereit.

Tanácsadóként projekteket irányított stratégia, szervezetfejlesztés, értékesítés és marketing, kommunikáció, pénzügyi kontrolling, hatékonyságnövelés, IT fejlesztések, átvilágítások, összeolvadások és felvásárlások tárgykörökben.

Két tanévben angol nyelven oktatott jogot a Budapesti Gazdasági Főiskola, Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának, a nemzetközi vendéglátás-menedzsment szakán.

Szakértőként vett rész a Magyar Köztársaság EU csatlakozási tárgyalódelegációjában.

Tanulmányok, továbbképzések

  • „Time Manager International – TMI” dán hatékonyságnövelési oktató társaság, 1991
    Időmenedzsment
  • Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem, 1993, Állam-és Jogtudományi Kar
  • Amerikai „Nemzetközi Jogi Továbbképző Intézet”, 1993
    Az állami tulajdonú vállalatok privatizációs tárgyalási technikái
  • "Pegazus" holland menedzsment oktató társaság, 1996
    A légiszállítási iparág stratégiai menedzselése
  • Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem, 2001, Közgazdaságtudományi Kar
    MBA képesítés 2001-ben

Szakmai tapasztalat

  • Stratégiai és operatív vezetés, menedzsment
  • Befektetési tranzakciók jogi irányítása
  • Cégátvilágítás
  • Tőzsdei bevezetés

Írjon Dr. Bencze Miklósnak!

Vegye fel a kapcsolatot Dr. Bencze Miklóssal, megkeresésére hamarosan emailben válaszolunk!

    Vegye fel velünk a kapcsolatot!