Széchenyi 2020

Szabó Péter

Szabó Péter

Szabó Péter

Péter 2000-ben végzett a Szent István Egyetemen, mint tájépítész mérnök, a következő években pedig közgazdász és angol szakfordító diplomát is szerzett. Szakmai pályafutását 1999-ben kezdte a Vodafone Magyarország ügyfélszolgálati osztályán, ahonnan a Jobpilot Magyarországhoz távozott. Kezdetben kiemelt ügyfelekért felelős értékesítő, majd, mint kereskedelmi vezető dolgozott. 2003-ban a Procter & Gamble Magyarország kereskedelmi csapatába került, ahol az ott eltöltött 8 év alatt több kereskedelmi és stratégiai tervezési pozíciót is betöltött. 2011-től 2015-ig a Dreher Magyarország országos trade marketing csapatát vezette.

1999 óta meghatározó multinacionális cégeknél szerzett kereskedelmi és marketing vezetői tapasztalatot több különböző iparágban (FMCG, Építőipar, Szolgáltatás).

2015-ben az építőiparban, illetve a hozzá kapcsolódó szolgáltatási szektorban folytatta pályafutását. A finn központú, felvonók értékesítésével, felszerelésével és karbantartásával foglalkozó cégnél, a KONE Magyarországnál a magyar és szlovén terület kereskedelmi igazgatója lett. 2019-től napjainkig a KONE New Emerging Markets Régió (6 ország) üzletfejlesztési és marketing igazgatójaként dolgozik.

Tanulmányok, továbbképzések

  • Budapesti Gazdasági Főiskola, 2000-2003
    Kereskedelmi közgazdász
  • Szent István Egyetem, 1994-2000, Tájépítész kar
    Tájépítész mérnök
  • Szent István Egyetem, 1997-2000
    Angol szakfordító
  • ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium, 1990-1994

Szakmai tapasztalat

  • Kereskedelmi menedzsment - FMCG, Építőipar, Szolgáltatás
  • Vállalati és kereskedelmi stratégiai tervezés, M&A
  • Marketing menedzsment
  • Multinacionális nagyvállalati régiós vezetői tapasztalat

Írjon Szabó Péternek!

Vegye fel a kapcsolatot Szabó Péterrel, megkeresésére hamarosan emailben válaszolunk!

    Vegye fel velünk a kapcsolatot!