Széchenyi 2020

Híreink

A kis cégeknek is érdemes tőzsdére menni

A kis cégeknek is érdemes tőzsdére menni: még soha nem volt ilyen egyszerű A tőkepiac élénkülését, új bevezetések megjelenését és a generációváltás problémájának megoldását egyszerre várják a Budapesti Értéktőzsde Kijelölt Tanácsadói státuszát elnyerő cégek vezetői.

A BÉT NOMAD programjáról nyilatkozott Jutasi

Közösen dolgozik a Random Capital és a NAVIGATOR Investments a magyar tőzsde fejlődéséért! A Random Capital Broker Zrt. a Budapesti Értéktőzsde Zrt. “Kijelölt Tanácsadója” lett, miután a BÉT határozatával elfogadta a brókercég pályázatát. Az új

Biotech cégbe fektet a NAVIGATOR

A magántőke-befektetések szervezésével és lebonyolításával foglalkozó NAVIGATOR kisebbségi részesedést szerzett az Alzheimer kór elleni gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó Aperus Pharma Zrt.-ben. Az új céget a szegedi központú Avidin biotechnológiai vállalattal közösen hozták létre a tulajdonosok azért, hogy

Magyar cégek hozhatnak áttörést az Alzheimer-kór ellen

Szakmai és üzleti szempontból is kiemelkedő eredményt hozott a gyógyszerfejlesztés területén dolgozó Soneas Kutató Kft. és Avidin Kft. együttműködése. Az Avidin Kft. 2009-től foglalkozik Alzheimer-kór elleni gyógyszerkutatással. A cég molekuláris szintű biológiai és kémiai fejlesztései

Ki viszi tovább a cégem?

,,Milyen esélye van ma egy magyar vállalkozónak arra, hogy eladja a cégét?" – tette fel a kérdést Tóth Attila, a NAVIGATOR Investments igazgatója a Privátbankár.hu kkv-finanszírozási konferenciáján. A legalább egymillió eurós árbevételű cégek száma régiónkban

A válságmenedzser

 „A befektetések és informatika szinte minden területén dolgoztam már. Leginkább a nagy, összetett konstrukciók kidolgozása és azok menedzselése vonzott, ezt gondolom ma is a legfőbb erősségemnek. Miután több komplex projektet és vállalkozást mentettem meg az

A Jó, a Rossz és a Tőzsde

Tóth Attila cikke A tőzsdei részvénykibocsátás halott. Erre a kijelentésre Steven Davidoff Solomon, a kaliforniai Berkeley Egyetem professzora ragadtatta magát, miután megvizsgálta, milyen eséllyel tudnak kisebb cégek tőzsdén keresztül tőkéhez jutni. Tény, hogy a nemrég

Stabilan, jól működik a Futár!

Számos cikk jelent meg a FUTÁR projekttel kapcsolatosan az elmúlt években. Szinte mindegyik írás a rendszer bevezetés késéséről, a Synergon problémás teljesítéséről szólt. Mára azonban jól látszik, hogy az akkori Synergon vezérigazgató, Jutasi Zoltán által

Mindenki húzza!

A magyar tőkepiac répameséje Tóth Attila cikke Lányaim mostanában gyakran kérik, hogy lefekvés előtt olvassam nekik a répáról szóló klasszikus orosz mesét. Tudják, amelyben az egész család a nagypapától az unokáig, és minden élőlény, aki

Vegye fel velünk a kapcsolatot!